Jég és tűz

Puskás György fotója nyomán 

Vastag a jég télen-nyáron.

Vajon élnek-e még halak

– mint színek a szivárványon –

a vas-kemény felszín alatt?

Eltűnt partok közé hidat

ívelni sok ezer színből,

amit most mély hideg itat,

és nem ismerünk csak hírből.

Üszkös ágon varjú károg,

mint pehely, hull a fekete.

Látja a gép, s én is látom,

milyen e magány köpenye.

Ég az erdő ott keleten,

lángja tiszta fehér pára,

táplálják konok gyökerek –

bús húrokon pengő bánat.

Ég a boglya fakó lángja,

kialudni nem fog soha:

őrtűz, és a hajnalt várja,

akárki is hordta oda.

S a fenyő, mint templom tornya

zúgja-zengi, kongja-bongja:

járt erre már sok jégkorszak,

s mint pernyét, a tűz szétszórta…