„In my beginning is my end” /
Kezdetemben van a végem (s.f)
T.S. Eliot: East Coker
Lassul a vonat. Fakulnak a fények.
Ahonnan jöttem, oda érkezem.
Hosszú út volt. Nagy részét átaludtam.
Nem álmodtam, de álmodtak helyettem mások: vért,
templomot, szobrot, festményt, könyvet,
vasutat, hidat, hajót, repülőt, tábortüzet
és haláltábort, háborút és békét –
az egész történelmet. És felhőben
lakozó jövőt. Sírni kezdtem,
mikor fölébredtem. Aludtam volna még.
Megéreztem: utazásom utolsó szakasza
– a jelen – nem lesz ám sétagalopp. Az érkezés
pillanatát nem ismerem. Esetleg
megkérdezhetném a kalauzt, de az még
nem jelentkezett. Itt nem lehet bliccelni.
Én vagyok az utas és a jegy.
Lassan szedelőzködnöm kellene. El kell
döntenem, mit viszek, s mi marad. A tükörbe
kell néznem, mélyebben, mint valaha.
Sok szellem utazik velem, s csak egyet
választhatok… S ki kell vasalnom
szanaszét heverő gyűrött lelkemet…